Tutaj helyett Katamarán

A Nemzeti Nagytábor előtti tutajtúra előkészületei közben merült fel bennem az ötlet, hogy készítsünk egy olyan tutajt, amit újra meg újra össze lehet rakni.

A kecskeméti Piarista Iskola kenujai közül két nagyobb öt személyes kenut választottunk, a gerendavázat madzaggal kötöttük össze, arra iskolapad-tetőket helyeztünk el. Így készült el valami, amit Tiszaugon csónakházunknál 2012-ben ki is próbáltunk.

 

A következő évben, 2013-ban az OSB lapok méretéhez igazítva alakítottunk a gerendarendszeren. Ezeket már csavarokkal kötöttük össze és hevederekkel rögzítettük a kenukhoz.

  

A fedélzet így 6*3 méteres lett. A mellette lévő kenukkal együtt a katamarán szélessége majdnem hat méter. A két kenuban 3-3 fő evezhet, a csomagokat is oda lehet elhelyezni. Még kell egy kormányos a katamarán végébe. Első túránkon 2013-ban tízen mentünk le vele az Tiszaugról Szegedre. Sátrat is készítettünk rá, a henger alakú vázra ponyvát terítve. Így rajta aludtunk alkalmas part mellett kikötve, ott főztünk és lehettünk együtt.

A sátrat továbbfejlesztve 2016-ban Kisköréről jöttünk le a Tiszán Tiszaugra.

Az elmúlt nyáron 2017-ben pedig a Körösöket választottuk. Utánanéztünk térképen meg személyes érdeklődésünkre kiderült, hogy a Békésnél lévő gát után érdemes vízre szállni, mivel innentől már nem kell gáton átemelni a hajókat.

 

2017. augusztus 7-én reggel heten indultunk el Kecskemétről, Tiszaugon feltettük a kenukat a teherautóra, és délelőtt odaértünk Békésre a gáthoz. A kép jobb alsó sarkában lévő ferde úton összeszereltük a katamaránt és vízre tettük..

 

A Százlábú Egyesület által kiírt Körös túra napi beosztását próbáltuk követni, de a szinte álló Körösben alig tudtunk haladni, csak Békésszentandrás után lódulhattunk meg, hogy idejében odaérjünk Csongrádra...

 

 A táborhelykereséssel nem volt gondunk, hiszen a hajón aludtunk. Kiköthettünk olyan helyeken, ahol éppen csak kimenni tudtunk. Napközben is csak élelmiszer beszerzésre mentünk a partra, többször csak a kísérő kenuval. A hajón főztünk és ettünk..

 

Természetesen az evezés mellett maradt idő a fürdésre is. A Körösök partján szinte nincs fürdésre alkalmas jó homokos part, de a nyílt vízen a hajó mellett kiválóan éreztük magunkat. Csongrádra érve viszont a Körös torokkal szemben kiváló homokos partot találtunk..

 

Útközben alig találkoztunk emberrel, de annál inkább a természettel: vízi madarakkal, őzekkel, vízi növényekkel. Útközben a tutajon felolvastunk egy egy szép történetet, misét is mondtunk, alkalmunk volt egymással közelebbi kapcsolatba kerülni... Felejthetetlen volt Békésszentandrásnál a zsilipelés.  

 

Időnként meg kellett küzdeni az időjárási nehézségekkel is, főleg a széllel. Csongrádról Tiszaugra kellett volna feleveznünk, de olyan erős szembeszél fújt, hogy evezve nem értünk volna föl idejében Tiszaugra. Ezért a csongrádi pontonhíd előtt szétszedtük a katamaránt, és autóval mentünk haza..

 

Már tervezgetjük a következő katamarán túrát: a Dunán Apostagtól Mohácsig 2018. aug. 6-11. Máshonnan is szívesen látunk cserkészeket..

Kecskemét, 2018. Húsvétján
Szabó István cst.
118. sz. Kalazancius cserkészcsapat, Kecskemét

Keresés

Friss hírek

Eseménynaptár

  

Bejelentkezés

A vízivezetők regisztrációt követően érhetik el a szervezeti vezetői tartalmakat (pl. próbáztatói segédletek, vízicserkész rajok alapító iratai, stb.) ill. publikálhatnak az oldalon.