A X. cserkészkerületi kenu kormányos képzésünk első képzési alkalmára 2021. május 22-én került sor a Csepel-Királyerdői csónakházban - amely az elmúlt 8 évben több kormányos és vízi szakági  képzésnek adott már otthont. 

Még javában tartott az indián nyár, amikor egy szombati reggelen kétnapi felszereléssel együtt kenukba szálltunk a bajai cserkész vízitelepen. A társaságot a vadonlakó szakág cserkészei alkották, néhány vízicserkésszel kiegészülve. 

Véget ért a 2020. évi vízi vezető képző tábor, a 12 jelölt vízicserkészként, kék-fehér nyakkendőben tért haza...

Ahogyan a Kárpát-medence vizei mind egy irányba folynak, úgy fordultunk június 4-én, nemzeti összetartozásunk napján egymás felé mind, a világ magyar cserkészei. 

A 2020. év virágvasárnapjának kora délelőttjén egy elsőre szokásosnak tűnő vontatmány indult el a szegedi Tátra téri közösségi ház udvarából.

Lippa, Arad Makó Szeged, Hitünk súlya a cselekedet!” - szólt a csatakiáltásunk Lippa várától Szeged üdülőterületéig július második hetében.

Az elmúlt évben két vezetőnk: Nagy László "Petőfi" vcsőv. és Szöllősy Vágó János vcst. vett részt a Budapesti Sportiskolák Uniója szervezésében az OKJ-s Vitorlás Sportoktató képzésen.

Keresés

Friss hírek

Eseménynaptár

  

Bejelentkezés

A vízivezetők regisztrációt követően érhetik el a szervezeti vezetői tartalmakat (pl. próbáztatói segédletek, vízicserkész rajok alapító iratai, stb.) ill. publikálhatnak az oldalon.